top of page

Ház a dombon

Kétlakásos társasház tervezés

Helyszín: Budapest III. kerület

Tervezés: 2017

Kivitelezés: 2018-19

Tartószerkezeti tervező: Bécser Pál

Gépésztervező: Dömötör Gábor

Elektromos tervező: Fekete János

A tervezési terület Budapest 3. kerületében, a Harsánylejtő kertvárosban található. A környék új parcellázású csendes, családi házas övezet.

A Megrendelői igény egy kétlakásos társasház tervezése volt, ahol az egyik lakásba az öttagú kisgyerekes család, a másik lakásba pedig a nagymama és a dédnagymama költözik. Az idősebb generáció által használát lakást úgy kellett kialakítani, hogy ne kelljen lépcsőzni se a megközelítéshez, se az épületen belül, azonban fontos szempont volt az is, hogy a két lakás között legyen lehetőség épületen belüli átjárásra. A család előrelátó volt, így azt is kikötötték, hogy ha értékesítésre kerülne a sor, akkor egyszerűen le lehessen zárni az átjárást, így két teljes értékű lakásként tudják tovább adni. A tervezést még kompilálta, hogy a tervezési terület saroktelek, ami ráadásul jelentősen lejt is. 

Végül arra a megoldásra jutottunk, hogy a földszinti lakást alakítottuk ki az idősebb generáció számára, az emeleteit pedig a három gyerekes házaspárnak. A telek lejtését kihasználva úgy terveztük meg az emeleti lakást, hogy az is megközelíthető lépcső nélkül, illetve legyen kertkapcsolata. A két épület közötti átjárás az emeleti lakás pincéjén keresztül biztosított.  

bottom of page